A bábolnai Kisalföldi ASzC Pettkó Iskola mindenhol No. 1.

Igazán mozgalmas és sikeres napokat tudhat maga mögött a Kisalföldi ASzC Pettkó – Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium, hiszen rendezőként és résztvevőként is megmérettetett az idei országos szakmai tanulmányi versenyeken, és mindenhol az élen végzett.  

Győzelem a 24. Guba Sándor Emlékversenyen 

A sikerek április 8-án Kaposváron, a 24. Guba Sándor Emlékversenyen indultak, ahol a Kisalföldi ASZC Pettkó Iskola 10. b osztályos tanulója Hujacz Judit első helyezést szerzett (felkészítő tanára Rásky Péter) „Az arab ménvizsgák eredményeinek vizsgálata 2011-21” című esszéjével, amelyben a Magyarországi Arablótenyésztő Egyesület utóbbi tíz évben lebonyolított ménvizsgáinak eredményeit elemezte. A kutatás fókuszában, a shagya-arab fajta és az arab telivér küllemi és mozgásbírálata, valamint az idomító lovaglás eredményei álltak, érdekes megállapításokkal az egyes a shagya- arab méntörzsek számszerű reprezentációjára és saját eredményeire is. A dr. Bokor Árpád, Baranyai Sándor és Varga Ádám összetételű zsűri a szóbeli védés után a színvonalas munkaként jellemezte a kutatást, amely az első díj mellett az Agrár Minisztérium díját is elnyerte. 

Kettős bábolnai siker a Lovász Szakma Kiváló Tanulója Versenyen 

Sok idő nem maradt a kaposvári siker ünneplésére, hiszen hétfőn április 11-én máris indult a „Lovász Szakma Kiváló Tanulója Verseny”, ahol nem csak résztvevőként, hanem házigazda rendezőként is megmérettetett a Pettkó Iskola oktatókból és tanulókból álló lelkes csapata. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy erre a versenyre már 2019-óta készülnek, hiszen a Covid járvány miatt az utóbbi két évben rendre elmaradt a szakma tanulóinak legrangosabb tanulmányi versenye. Amelynek a rendezés jogát a legutóbbi (2019.) mezőhegyesi tanulmányi verseny címvédőjeként nyerte el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától (NAK) a bábolnai iskola. Az utóbbi két évben volt idő az alapos felkészülésre, ami hozzájárult ahhoz, hogy színvonalas versenyt rendezhessenek. Mindez feltétlenül igaz a verseny díjazására, hiszen a NAK kupái és pénzjutalma, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok a különdíjasoknak felajánlott kupái mellett, kiemelkedő értékű tárgynyeremények várták a résztvevő diákokat és tanárokat a szponzorok jóvoltából. Így pl. a fődíj a Neizer Kft. felajánlásában egy nyereg volt, de nagy értékű ló és lovas felszerelésekkel támogatta a versenyt az Equishop Kft., a Horze Hungary Kft., és a Nyeregvilág Bt. is, valamint táplálék kiegészítőivel a Sani-Prevent Kft. és tárgy nyereményekkel a Szent István Egyetem (SZIE) és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. is.  

A Covid járvány ugyan alaposan rányomta a bélyegét erre a versenyre is, hiszen a résztvevők száma és személye emiatt többször is változott, mégis sikernek tekinthető, hogy két év elteltével végül sikerült megtartani ezt a fontos eseményt. Talán a megszokottnál emiatt kisebb, de annál lelkesebb létszámmal, 11 fővel. A NAK részéről Székelyné Bognár Júlia volt a verseny felelőse, aki mindvégig felügyelte a verseny tisztaságát. Mellette a bíráló bizottságot Dr. Pongrácz László elnök a SZIE docense, és ismert lovas szakemberek Prutkay Zoltán és Rozmán Ferenc alkották. Hozzájuk részfeladatonként csatlakoztak segítő bírók, Kósik Petra ménes vezető, Jakus Zsófia ismert díjlovas, és Dr. Szentirmai István fogathajtó bíró személyében, akik segítették a pártatlan értékelést. 

A megnyitón Dallos Gyula miniszteri megbízott és Dr. Pongrácz László a bíráló bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Jónás Melinda igazgató asszony bíztató szavaival indult a verseny. 

 A megmérettetés első napján hétfőn a gyakorlati tudásukról adtak számot a tanulók, míg a második napon kedden, az elméleti vizsgákra került sor. A gyakorlati vizsga délelőttjén minden diáknak le kellett lovagolnia az E8-as rajtengedélyvizsga szintű díjlovagló programot, valamint egy hasonló nehézségű díjhajtó programot is hajtottak a diákok kettesfogatokkal. A versenynek ez a része nyilvános volt, és sok látogató érdeklődő is érkezett, hogy megtekintse, hogyan teljesítenek a lovász tanulók. Ebéd után a nem publikus gyakorlati feladatok teljesítése várt a diákokra, amelyen már önállóan kellett a bírói grémium előtt megfelelni. Két részfeladatot kellett a diákoknak bemutatni. A ló gondozására vonatkozóan a ló szállítására való felkészítésének gyakorlati ismereteit mérte fel a bíráló bizottság. Míg a második esetben a lótenyésztési ismeretekre vonatkozóan, a ló fogazatával kapcsolatos tudásukat, valamint a shagya – arab lófajta rövid küllemi és használati jellemzését kellett bemutatniuk a tanulóknak. 

A keddi napon délelőtt lógondozás és lótenyésztés, valamint lovaglás és fogathajtás témakörökben kellett a diákoknak elméleti vizsgát tenniük. Az elméleti vizsga tételeit a bíráló bizottság választotta ki a központi tételsor alapján. Így az idén a ló ápolása és fedeztetés-párosítás témakörét, valamint a lovas oktatás és a ló fogatba tanítása témakörben szerzett ismereteiket kellett bemutatni a tanulóknak.  

A vizsga végeztével Dr. Pongrácz László elnök értékelte a bizottság tapasztalatait. A szélsőségek versenyeként jellemezve a diákok teljesítményét, hiszen voltak kiváló színvonalú teljesítmények, de előfordult sajnos felkészületlen, nehezen értékelhető feladatmegoldás is. Minden bizonnyal a covid járványnak és a két év digitális oktatásának is köszönhető, hogy különösen a gyakorlati feladatok végrehajtásában voltak hiányosságok. A verseny rendezésének színvonalát külön megköszönte az elnök, megemlítve a házigazda Pettkó Iskola diákjainak és tanárainak lelkiismeretes szervező munkáját.  Az idei SZKTV versenyen teljes hazai siker született, hiszen a győzelmet Szegedi Rózsa a Kisalföldi ASZC Pettkó – Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium versenyzője szerezte meg, aki emellett a legjobb elméleti, a legjobb gyakorlati és holtversenyben a mezőhegyesi színekben induló Kozák Vandával a legjobb lovaglás különdíját is elnyerte (felkészítő tanára Fekete Krisztina). Összességében 91% -os imponáló eredménnyel végzett. A második helyezett szintén bábolnai növendék Bónyai Genovéva lett, (mindkettőjük felkészítő tanára Rásky Péter) míg a harmadik helyen a péceli Közép-magyarországi ASzC, Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium versenyzője Laczkovics Amina Bianka végzett (felkészítő tanára dr. Sereginé Hézső Emese), aki a legjobb fogathajtó címet is elnyerte.

A verseny végeztével Jónás Melinda igazgató asszony köszönetét fejezte ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a szervező munkájáért, A Bábolna Nemzeti Ménesbirtoknak a helyszínek biztosításáért, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrumnak a segítségért, a verseny szponzorainak bőkezű támogatásáért, és kollégáinak, illetve a segítő diákoknak a versenyrendezésben nyújtott munkájukért. 

Gratulálunk a sikeres versenyzéshez!  

Címke: Kisalföldi ASzC Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás