Tavaszi tanulmányi versenysikerek a Pettkóban!
Mozgalmas tavaszon van túl a Kisalföldi ASzC Pettkó - Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium, ugyanis idén minden eddiginél több diákunk indult tanulmányi versenyeken, és az eddig megszokott sikerek sem maradtak el! Különdíjak a XXV. Guba Sándor...
Erasmus + program segítségével Mallorcán jártak a Pettkós diákok
Február 26.-án indult útnak Mallorcára 18 diák 2 kísérő tanárral, a bécsi reptérről. Íme egy kis élménybeszámoló a résztvevők tollából. A majdnem 3 órás repülőút végén, a repülőtéren találkoztunk az egyik idegenvezetőnkkel Anaval, akivel magyarul is tudtunk beszélni,...
Komárom-Esztergom Vármegyei szavalóverseny
Idén Komáromban, a Komáromi Kollégium adott otthont a Berzsenyi Dániel vármegyei középiskolai kollégiumi szavalóversenynek. Most is lehetőség volt arra, hogy három diákot nevezzünk a versenyre, amivel élni is kívántunk, így kerültek a felkészülő csapatba Zsámboki...
Rothos sikerek az Erdésztechnikus OSZTV-n
2023-ban Szeged és a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum adott otthont az Erdésztechnikus Országos Szakmai Tanulmányi Versenynek, vagyis a Kiss Ferenc Kupának. Az évente megrendezett tusát körforgóban az öt tradicionális iskola bonyolítja le: Ásotthalom, Szőcsénypuszta,...
A jól felszerelt tanműhelyekben dőlhet el a szakképzés sikere
A projekt célja a szakképzés korszerűsítése Frissen sült sós stangli és hagyományos főzött csokoládéfagylalt - bemutatták, és rögtön ki is próbálták a szombathelyi élelmiszeripari technikum sütő- és cukrászüzemében a pályázati pénzből beszerzett új gépeket. Több...
Sikeres csukásosok az OSZTV-n
2023. április 17-19. között rendezték meg Makón az idei OSZTV döntőt mezőgazdasági gépésztechnikus szakon. A versenyzők a szóbeli feleletek után műbarázdás szántást végeztek, majd erő- és munkagép feladatok és fémipari megmunkálás volt a megmérettetés további része....
AZ ORSZÁG MÁSODIK LEGJOBB LOVÁSZ TANULÓJA
Kardics Emőke 11. M2 osztályos diákunk április 12. és 14. között Vácon versenyzett a SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA országos döntőben gazda / lovász szakmában. Bekerült a legjobb három közé. A mai napon, a Szakma Sztár Fesztiválon hirdettek eredményt. Kardics Emőke az előkelő...
Munkában a mezőgazdasági technikusok
A tavalyi nagysikerű palántavásár után, szorgos kezek készítik elő az ideit. A 11. A osztály mezőgazdasági technikusai Présing Tamás iránymutatása alapján végzik a munkálatokat, aminek már látszik a szép eredménye is.
Katasztrófavédelmi versenyen a Csukás
A területi fordulóra 2023.03.22-én került sor Kapuváron. A versenyzőknek kilenc feladatot kellett teljesíteniük hét állomáson. Az elméleti feladatsor után egy veszélyt jelző táblát kellett összeállítaniuk. Bemutatták, hogyan kell egy árvíz során a homokzsákokat...
ROTHOS ÁSZÉV sikerek
Az ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén a Roth Gyula Erdészeti Technikum tanulói kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Az intézmény diákjai minden oktatott szakmában dobogóra állt. Az erdésztechnikusok közül 20 fő jutott a döntőbe,...
Erdészpalánták a dobogón
Április 19-én, Somogyzsitfa-Szőcsénypusztán az Országos Természetismereti Vetélkedő döntőjén bizonyítottak a 11. A osztály erdésztechnikusai. A verseny decemberben kezdődött 28 csapat részvételével. A 2 forduló megoldása után meghívást kaptunk az országos döntőre....
Iskolánk tanulója különdíjban részesüt az SZKTV-n
Különdíj a Mezőgazdasági Gépész Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, Balázs a legjobb fémmegmunkálóÁprilis 3-5. között Csongrádon került sor az SZKTV országos döntőre. Répási Balázs 11. M1 osztályos diákunk képviselte az iskolát. 17. helyezést ért el. Balázs különdíjat...