Felebaráti támogatással újult meg az iskolánk berendezése!

A győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvodának köszönhetően iskolánk és kollégiumunk berendezési tárgyait, bútorait tudtuk lecserélni és kiegészíteni. A felajánlások eredményeképp a Rákóczi utcai kollégiumunk „A” épületének mindegyik szobájában el tudtunk helyezni új székeket, polcos szekrényeket, függönyöket és fogasokat, mely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy diákjaink komfortosabban érezzék magukat, illetve nagyobb lehetőségük lesz arra, hogy dolgaikat, ruháikat kényelmesebben elhelyezhessék szobáikban.

A lakóhelyeken kívül tantermeink is megújultak. Szinte mindegyik termet fel tudtuk tölteni új padokkal és székekkel, melyek modernebbek és kompaktabbak azoknál, melyekkel előtte rendelkeztünk. Kaptunk új függönyöket, fogasokat, szemléltető ábrákat, interaktív és hagyományos táblákat, melyek nagyban hozzájárulnak majd az oktatás minőségéhez. 

Sikerült a tornatermünk eszközeit is bővíteni: kaptunk bordásfalakat, padokat, tornaszőnyegeket, emellett az öltözőket is fel tudtuk tölteni öltözőpadokkal. 

Iskolánk minden dolgozója és diákja nevében köszönjük a felajánlásokat a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvodának! 

Címke: Kisalföldi ASzC Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás