A segítő kezeknek köszönhetően visszatérhetnek a kollégisták!

Az utóbbi évek folyamatos megpróbáltatások elé állítanak mindannyiunkat. A Kisalföldi ASZC Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégiumnak a Covid helyzet után a menekültek elhelyezésének kérdésével kellett megbirkóznia. Március 6-val a katasztrófavédelem munkatársai az éjszaka folyamán ukrán menekülteket szállítottak iskolánk kollégiumába, kiknek elszállásolásáról és étkeztetéséről kellett gondoskodni. Az iskola vezetősége a várostól, Bábolna lakosaitól kért ebben a szorult helyzetben segítséget. Példaértékűnek nevezném azt az összefogást és segítő szándékot mellyel a menekültek elszállásolásához, étkeztetéséhez és mindennapi életük megkönnyítéséhez hozzájárult a város vezetősége, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft., a város több cége, a helyi és környékbeli polgárőrök, a megyei-, és a helyi vöröskereszt és nem utolsó sorban a helyi lakosok. 

Iskolánk életében nem könnyű időszak következett a mindennapi oktatással járó feladatokon túl, több országos rendezvény megszervezése, lebonyolítása mellett kellett még megoldanunk az Arany János utcai épületbe költöztetett lakóink ellátását, az ott lakó gyerekek fejlesztését, oktatását.  

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki valamilyen formában segítette a menekültek ellátását, gondozását és ezzel hozzájárult az iskola terheinek csökkentéséhez. 

Iskolánk munkarendje, és feladatai miatt mihamarabb megoldást kellett találni a menekültek máshol törtnő elhelyezésére, mert tanulóink szeptemberi iskolakezdését máshogy nem tudtuk volna biztosítani. A katasztrófavédelem munkatársainak sikerült egy olyan helyet találniuk ahol a menekülteket hosszabb távon el tudták helyezni és kényelmes körülmények között tölthetik el a Magyarországon tartózkodásuk idejét.

A kollégiumi épületből június 1-vel költöztek át a menekültek. Az épület és a berendezési tárgyak állagának felmérése után elkezdődhetett a kollégiumunk helyreállítása.  Ezúton szeretnénk megköszönni az iskola összes dolgozójának áldozatos munkáját, mellyel hozzájárult kollégiumunk helyreállításához. Az épület többszöri fertőtlenítésen esett át, javításra kerültek a sérült falrészek és teljeskörű tisztasági festést kapott.  Befejeződött a bútorzat javítása és ahol szükséges volt cseréje is. 

A kollégiumunk arculatának javításában sokat köszönhetünk Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda vezetőségének, akik nagyon sok adománybútorral ajándékozták meg iskolánkat. Ezzel elmondhatjuk, hogy biztosítottá vált az idei tanévkezdés, minden tanulónknak kényelmes kollégiumi ellátását tudunkbiztosítani. 

Iskolánk vezetése és diákjainak nevében ezúton is köszönetet szeretnénk mondani minden apróbb-nagyobb segítségért, mellyel a város lakossága, támogatóink illetve az iskola dolgozói tanulói hozzájárultak a helyzet megoldásához. Ennek köszönhetően az új tanévben megújult kollégiummal várjuk a szeptemberben beköltöző diákságot. Köszönjük! 

Címke: Kisalföldi ASzC Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás