Régi hagyomány iskolánkban, hogy a 9-es diákokat az végzősök egy játékos szertartás keretében a „csikóavatón” avatják fel az iskola teljes jogú diákjává. A közismert „gólyaavatás” stílszerűen nálunk ezt a nevet viseli.  A ceremónia két lépésből áll, az első és nehezebb feladat az, hogy a végzősök számára 100 db palacsintát kell megsütniük a kiscsikóknak, ami emberpróbáló feladat, el is szokott tartani az avatást megelőző nap délutánjától estig, mikor is fel kell szolgálni az elkészült étket, amelyből természetesen a készítőket is megvendégelik.

A csikóavató napján a kiscsikóknak különleges vicces ruházatot kell felvenniük, ahogyan azt a 11-esek előírják, így az idén egyik osztály darázs-unikornisnak öltözött kukászsákok és rikító sárga színű csíkok felhasználásával, míg a másik osztály angyalkának öltözött fejük felett drótból eszkábált glóriával, mindenki homlokán a csikóavatásra kapott vicces névtáblát kellett viselni. Ebben a nem mindennapi öltözetben vonultak a 9-es osztályok szám szerint 46 –an a ménesi fedeles lovardába, amely a mindenkori hagyományok szerint, e szertartás szentélye.

Az első attrakció a bemutatkozás ahol a kicsik az általuk kapott becenevet foglalták rímekbe. Ezután pedig az osztályok tánc bemutatója következett. A 9. A osztály indiántáncot mutatott be, ahol az osztályfőnököt kötötték kínzó cölöphöz és majdnem megskalpolták a jelenlevők nagy derültségére. A 9. B osztály tánca Varga Irén „Kisapám” című számára szintén frenetikus sikert aratott, megalapozva a délután jó hangulatát. A továbbiakban a végzősök vicces és kevésbé vicces, viszont szórakoztató feladatokkal avatták fel a Pettkó Iskola hivatalos polgáraivá a kiscsikókat. Volt itt lufi borotválás, alma halászás vizesvödörből, fellógatott nutellás kenyér evése kéz nélkül, karaoke verseny, köles válogató és kvíz feladat, ahol a kérdések helytelen megválaszolása után fogmosás várt a vétkesre. Miután minden kiscsikó átesett legalább egy avató feladaton- a szerencsések akár többön is- következett a ceremónia fénypontja a kiscsikók eskütétele, ahol féltérdre ereszkedve, félig vicces-félig komoly fogadalmat tettek, amely után immár hivatalosan is teljes jogú pettkós polgárokká váltak. A jó hangulatú délután után, a kollégium felé sétálva, a frissen felavatott a 9-esek már azt tervezgették, hogy ők milyen feladattal vesznek majd revansot két év múlva, mikor ők szervezik a csikóavatást. Igaz erre még van három év, de jó tervezgetést kívánunk!

Címke: Kisalföldi ASzC Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás