Az iskolánk diákjai és oktatói a Pettkó-nap keretein belül különleges programokon vehettek részt. Megtisztelő iskolánk számára, hogy ellátogatott hozzánk a KultUp kezdeményezés.
A KULTUP program célja, hogy különböző színházi- és művészetoktatási módszereket, játékokat juttasson el középfokú oktatási intézményekbe. Ezt drámapedagógiával, kultúraterjesztéssel, tehetséggondozással teszik a művészek, illetve pályaorientációs célzat is felfedezhető a programok sorában.
A program a tervekhez hűen reggel nyolctól délután kettőig tartott. Egy programelem, igazodva az iskolai beosztáshoz 45 percig tartott. Egy programon egyszerre egy osztály vett részt, kivéve a táncos és a zenés foglalkozásokat. Természetesen a vendégeink nem hagyták, hogy a tanulóink és kedves kollegáink unatkozzanak a 15 perces szünetekben. Ilyenkor a Győri Nemzeti Színház művészei adták elő különböző kötelező olvasmányok tartalmi elemeit. Nebulóink kacajától volt hangos a folyosó.
Minden diák megtalálhatta azt a foglalkozást, ami az ő értékeihez, gondolkodásához, személyiségéhez közel áll. Részt vettek különböző improvizációs feladatokban, amely nem csak készségeiket fejlesztették, hanem kooperációs képességüket, továbbá közösségépítő aspektusa is volt a programelemnek. Belekóstolhattak tanulóink, milyen lehet, hogyan mehet végbe egy színésztréning, milyen tulajdonságaikat kell erősíteniük, ha mégsem a lovas életpályát választják, hanem esetlegesen színészi karrierbe szeretnének kezdeni. A vitajáték keretein belül a fiatalok nem csak nagyon jól érezték magukat, hanem érveléstechnikájuk, retorikai képességeik is fejlődtek, mindezt játékos formában segítettek előhívni az előadók. A Déryné Társulat a magyar irodalom és az egyén közti kapcsolatra hívta fel a figyelmet és bizonyos asszociációs feladatokkal próbálta a diákokat megtanítani arra, hogy mindig az a fontos a költészetünkhöz kötődően, hogy mi, mint egyének mit érzünk, és hogyan képzeljük el a műben leírtakat. Úgy gondolom az előadásuk célba ért. Táncművészek is tiszteletüket tették az iskolánkban. Az ő céljuk az volt azon a csütörtöki napon, hogy a gyerekek meg tudják tanulni irányítani a saját testüket, érzéseiket kifejezni azzal, illetve erősíteni akarták az agy és a test közti kapcsolatot, ezt mindet táncos formában.
A Budapesti Filharmóniai Társaság előadása címének ezt adta: Magyarnak lenni. Arra keresték a gyerekekkel közösen a választ, hogy mit is jelent nekünk magyarnak lenni, hogyan képviselhetjük nemzeti értékeinket, egyáltalán milyen nemzeti értékeink vannak, mi a kultúra, vajon a mi kultúránk értékesebb, mint más nemzeté, ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgattak. Az előadásuk fő alappillére az élőzene hegedű, fuvola és cselló kíséretében. Előadásuk nem csak nagyon érdekfeszítő volt, hanem megható is. A végén a zeneművészek Kölcsey Ferenc: Himnusz című művét adták elő, kizárólag a dallamot, miközben hasonló korú fiatalokról vetítettek képeket, akik körülbelül 100 évvel ezelőtt éltek. Elmondható, hogy mindenkinek, aki jelen volt ezen az eseményen rengeteget adott ez a nap.
Tanulóink visszajelzése a rendhagyó Pettkó-napról nagyon pozitív volt. Tanáraink szintén nagyon bíznak benne, hogy jövőre is találkozhatnak a magyar kultúra példaértékű képviselőivel. Szeretnénk megköszönni a KULTUP szervezőinek, művészeinek diákjaink és oktatóink nevében egyaránt, hogy megvalósulhatott ez a program. Cikkemet szeretném egy idézettel zárni Bartók Bélától: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”
Címke: Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum, Kisalföldi ASzC Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium