A Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum intézményei a hozzájuk beérkezett jelentkezési lapok alapján lebonyolították felvételi eljárásukat az előzetesen kiadott tájékoztatójuk szerint és elkészítették a jelentkezők felvételi jegyzékét.
A középfokú iskoláknak a felvételi vizsgákat követően − legkésőbb a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott időpontig, 2022. március 16-ig − a honlapjukon nyilvánosságra kell hozniuk a jelentkezők felvételi jegyzékét, amely az intézménybe jelentkezést benyújtó valamennyi tanulót tartalmazza tanulmányi területenként. A jegyzék a jelentkező azonosító adata mellett tartalmazza a jelentkezőnek a felvételi eljárásban elért összesített eredményét és az iskola által meghatározott rangsorban elfoglalt helyét. Ez a jegyzék azonban még nem a végleges felvételi eredményt tükrözi.
A Kisalföldi ASzC intézményei által elkészített jelentkezők felvételi jegyzéke a következő:
- Kisalföldi ASzC Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola
- Kisalföldi ASzC Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Kisalföldi ASzC Eötvös József Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Kisalföldi ASzC Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Kisalföldi ASzC Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Kisalföldi ASzC Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium
- Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Kisalföldi ASzC Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola
- Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- Kisalföldi ASzC Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
(Kisalföldi ASzC)
Címke: Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum