ALAPKOMPETENCIA-FEJLESZTÉSSEL A LEMORZSOLÓDÁS ELLEN AZ FM NYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZAKISKOLÁINAK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉBEN (GINOP-6.2.3-17-2017-00015)
A Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium konzorciumban 9 másik FM fenntartásban lévő intézménnyel az Európai Unió támogatásával megvalósuló Széchenyi 2020 Program keretében „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése” című pályázati felhívásra benyújtott „Alapkompetenciafejlesztéssel a lemorzsolódás ellen az FM nyugat-magyarországi szakiskoláinak együttműködésében” című pályázata vissza nem térítendő támogatást nyert A támogatás mértéke az elszámolható összköltség 100 % – a, amely 411,80 millió Forint. A projekt teljes egészében európai uniós támogatásból valósul meg, az Európai Szociális Alap hozzájárulásával.
A projekt célja a szakképzésben tanulók végzettség nélküli iskola elhagyásának csökkentése és az alapkészségek fejlesztésének támogatása a kompetencia-alapú oktatás fejlesztésével, a köznevelési rendszer eredményességének javításával, a minőségének és struktúrájának megújításával.
A projekt keretében megvalósuló főbb tevékenységek:
Helyzetértékelés és Cselekvési terv elkészítése, a tanulói készségek és képességek fejlesztése, tanulói életpálya-építést, pályaorientációs tevékenységet szolgáló intézkedések, életpálya-tanácsadási foglalkozások, életpálya-orientáció, pályaválasztási tájékoztató, informatikai eszközök beszerzése, új tananyagok kidolgozása, és feltöltése.
A projekt megvalósításában részt vevő iskolák:
- Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
- Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
- Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
- Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
- Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
- Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
- Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
- Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola
- Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola
- Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakközépiskola és Kollégium
A projekt 2018. február 1.-től 2020.július 31.-ig tart.
Projekttel kapcsolatos további információk:
- Pappné Vancsó Judit – projektmenedzser
- e-mail: vancsojudit@gmail.com
- tel.: +36 20 5915906