XVIII. Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves TalálkozóA Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata 2020. évben XVIII. alkalommal rendezte meg az Euroregionális Kenyérfesztivál És Kézműves Találkozót, mely számos pékségnek, cukrászipari vállalkozásnak és kézműves vállalkozásnak kínált térítésmentes bemutatkozási lehetőséget. Az idei évben a járványhelyzet miatt rendhagyó módon, online felületeken zajlott az esemény.

A programnak a célja hogy a pékek és cukrászok összemérhessék tudásukat a szakma és a közönség előtt, valamint a győriek egy gasztronómiai rendezvény keretein belül megismerhessék a környékbeli pékségek és cukrászdák különleges kínálatát. Az idei év tematikája Trianon 100 éves évfordulója volt.

Iskolánkból két-két fő vett részt a megmérettetésen a 11.F osztályból.

Díszmunka verseny Vereses eredményei:

1. helyezett: Csordás Vivien és Hozmány Dominik
2. helyezett: Antoni Alexander és Schönweitz Gábor

A szakmai zsűri értékelési szempontjai: kreativitás, külső, külalak, téma megnyilvánulása, szakmaiság, szubjektív megítélés voltak többek között.

Zsűri tagok:

Timk Tamás (győri Metro áruház igazgatója)
Dr. Lakatosné Dr. Novák Éva (Europe Direct)
Dr. Lakatos István (megyei kamara)

A díjátadón készült képek:

https://1drv.ms/u/s!AmOYoxDTwjeYkC-W98Mz61augSOu?e=qGPAid

Címke: Kisalföldi ASzC Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás