Kisalföldi ASzC - Földmérő-nap és Boci-avató a ParkerdőbenIdén szeptemberben hagyományainknak megfelelően megtartottuk a földmérő napot.

A földmérő osztályokkal reggel az iskolából indulva kisétáltunk a Parkerdőbe, ahol bográcsozás és vetélkedő feladatok vették kezdetét. A rendezvény alatt figyeltünk az aktuális járványügyi előírásokra, a programokat igyekeztünk ennek megfelelően alakítani.

Az osztályok csapatokat alakítottak, akik a parkerdei futópályán kijelölt állomásokon feladatokat oldottak meg. A végzős földmérő diákok voltak az állomásokon, akik változatos feladatokkal várták a csapatokat.

A versenygében idén a 12.f osztály bizonyult a legjobbaknak, ők hódították el a vándorkupát egy teljes tanévre.

Miközben a csapatok versengtek az elsőségért, addig az osztályok néhány tagja bográcsban készítette az ebédet. Minden osztály a saját maga találta ki és főzte meg a harapnivalót.

A jól sikerül ebéd elfogyasztása után a szabadban megtartottuk a boci-avatót is. A 11. osztályos diákok szervezésében egy rövid, de tartalmas avatásban volt részük az elsős földmérő diákoknak. A remekül sikerült rendezvény után visszasétáltunk az iskolába, ahol már csak a bográcsok kitakarítása volt hátra.

Összességében nagyon jól sikerült rendezvényünk, ahol tanár és diák egyaránt jól érezhette magát.

Cikk az iskola honlapján: http://efszk.sulinet.hu/?p=9317

(Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)

Címke: Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás