Hegesztő szintvizsga a seregélyesi iskolábanA 10. évfolyamos hegesztő tanulók 2020. szeptember 29-én tettek szintvizsgát a Kisalföldi ASzC Eötvös József Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban.

Miért most? – merülhet fel a kérdés. Az indok a tavalyi tanév végében rejlik, ugyanis a vizsgájukat 2020. március 16-ára tűzték ki, azonban ezt a járvány teljes mértékben keresztülhúzta. Az elmaradt tavaszi megmérettetés most valósult meg.

A három részből álló akadályt mind a 12 tanulónk sikerrel vette, senki nem verte le a lécet.

A vizsga két fő része a fémipari megmunkálás és a bevont elektródás hegesztés volt. A harmadikról szóban kellett számot adniuk.

Mind a 12 diákunk sikeresen végzett, teljesítménye alapján külön kiemelték Körmendi Lajos tanulót, aki a legjobb munkákat készítette el, és a szóbeli részre is kimerítő választ adott.

A bizottság munkáját segítette Vati János és Lédeczi László oktató kolléga, akik megosztották egymás között a feladatrészeket. Vati János a kézi forgácsolásban támogatta a vizsgát, míg Lédeczi László a hegesztésnél adott biztató jelenlétet a diákoknak. A vizsgabizottság munkájában az intézmény részéről Balogh Zoltán vett részt, aki a hegesztők elméleti oktatását végzi a szakképzés folyamatában.

A vizsgabizottság a vizsga előkészítésével, menetével és annak zárásával teljes mértékben elégedett volt, a vizsgát megelőző kötelező munkabiztonsági oktatáson is jelen voltak, meggyőződtek a megfelelő vizsgafeltételekről és a vizsgázók személyazonosságáról.

Egy lány is sikerrel teljesítette a szintvizsgát

A vizsgázók palettáját színesítette, hogy volt közöttük egy lány is. A szakma sajátossága, hogy sok autóipari gyártó előszeretettel alkalmaz finom munkákra női hegesztőket, finomabb kézmozgásuk és kisebb kezük miatt. Ezért szűkebb helyekhez is odaférnek, mint a férfiak. A vizsgázó diáklány is kiválóan teljesítette a feladatokat.

A sikeres szintvizsgát igazoló irat kézhezvétele után a diákok a duális képzés értelmében jogosultak tanulószerződést kötni, és annak alapján akkreditált képzőhelyen elsajátítani a gyakorlati ismereteket. Az iskola és a megyei kamara minden segítséget megad a tanulóknak, hogy minél jobb helyeket találjanak a gyakorlati ismeretek megtanulásához. Az alapokat az iskola tanműhelyében elsajátították, igaz a tavalyi tanévben a karantén miatt ennek ideje lényegesen lerövidült, a nyári gyakorlat adott lehetőséget az elmaradt szakmai fortélyok megismertetésére, átadására.

A mezőgazdasági gépészek tavaly szerencsésebbek voltak, mivel még március elején levizsgáztak, így ők már a nyári gyakorlatot is tanulószerződés keretében végezhették, illetve az idei, 2020/2021. tanévet is „külső” gyakorlati képzőhelyen kezdhették el. Ezzel az utolsó vizsgával lezárult a szintvizsga korszaka iskolánkban, és megnyílik az út az ágazati alapvizsga előtt.

(Kisalföldi ASzC Eötvös József Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)

Címke: Kisalföldi ASzC Eötvös József Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás