Októberi kerti teendőkEgy mezőgazdásznak ősszel is rengeteg a kertben a teendője. Október közepe van. Folytatjuk korábban a Kisalföldi ASzC Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium  Facebook oldalán elindított kerti munkákat bemutató sorozatot. ?? 
– A kiásott sárgarépát érdemes télre homokban tárolni. ??
– Eljött az ideje a maradék bab leszedésének. Hagyjuk a gyökereket a földben. A nitrogénkötő gyökérgumó nagyon jó trágya.
– Még a fagyok előtt le kell szedni a kertben a zöld paradicsomot is. Utóérő, tehát idővel bepirosodik ha pl. napos ablakpárkányra, vagy pl. egy tálcán egy érett banán mellé tesszük. ??
– Mostanra egészen biztosan beérett a burgonya. Napos, száraz időben érdemes kiásni. Súroljuk le róla a földet, és száradás után zsákoljuk. Fagymentes, sötét helyen tároljuk. ?
– A leszedett káposzta tárolására fagytól védett helyet válasszunk. de vigyázzunk, mert a levelek alatt meztelen csiga bújhat meg. Szórjuk meg sóval a külsejét, ezzel megakadályozzuk, hogy átteleljenek.
– Akár most is megmetszhetjük kertünkben pl. az alma-, kört-m vagy cseresznyefát, de halaszthatjuk a tél elejére is. ???
– Az elszáradó lágyszárúakat folyamatosan vágjuk vissza. ???
– Szedjük be a dália, kanna-, és kardvirág hagymáit. ???
– Ebben az időszakban ültethetünk árvácskát, és most van az ideje többféle virághagyma dugványozásának is. ??
– Rengeteg színű, és fajtájú krizantémot lehet kapni. Ezek kiültetésével szépíthetjük most a kertünket. Ráadásul ezek a virágok jól tűrik a hidegebb reggeleket, egészen a komolyabb fagyokig képesek virágozni. De ugyanígy jó választás a varjúháj és az őszirózsa is.
– Az évelőkre érdemes talajtakarót tenni, ezzel megakadályozzuk az elfagyásukat. Kiváló talajtakaró a szalma, de az apróra vágott levelek is tökéletesen megvédik az érzékeny növényeket.
– Az üres ágyásokat most érdemes felásni. A kifordított földet hagyhatjuk nagyobb darabokban, majd a giliszták szétzúzzák. Ráadásul a téli fagyok után a kiolvadt, nedves földet könnyebb lesz elegyengetni. ?‍??
– A lehulló leveleket folyamatosan gyűjtsük össze. A tárolásra olcsó és praktikus megoldás, ha leszúrunk 4 karót a földbe, és dróthálót rögzítünk köré. Ha a száraz leveleket 1 évig állni hagyjuk kertünk erre kijelölt részében, a rakás legalább egyharmadára fog csökkenni. Ha előtte egy szecskázó géppel apróra vágjuk, sokkal hamarabb rothadásnak indulnak. ???????
Címke: Kisalföldi ASzC Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás