„Fenntarthatósági témahét” eseményeiA Kisalföldi ASzC Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban már hagyomány, hogy a témahét keretében az átlagosnál is nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy ne csak szűkebb környezetünkre figyeljünk, hanem kitekintésünk e témában Városunkat, Hazánkat és a Nagyvilágot globálisan érintő kérdésekre, változásokra és feladatokra. 

Bár minden évben jelentkezünk az országos felhívásra és elolvassuk az aktuálisan ajánlott témaköröket, az iskola sajátosságából adódóan egyéni utakat járunk. Az idén elkezdtük azt a hosszútávú – és az Ökoiskola tervében is szereplő – programot, amely azt tűzte ki célul, hogy minden évben a 10. osztályos tanulók személyesen lássák a Pápai Köztisztasági és Szolgáltató Kft. által működtetett hulladékudvar működését. 

Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a Kft. társadalmi kapcsolatokért felelős vezetőjével, Tóth Judittal és a telep vezetőjével Cibre Ferenccel. A két szakember kalauzolásával megtekintettük a hulladék átrakótornyot és a lakosságtól szelektíven begyűjtött hulladék válogatásának folyamatát. Megtudtuk, hogy háromtelepülés (Pápa, Bakonyszücs és Bakonykoppány) hulladék beszállítását végzi a Cég. Évente közel 9 000 tonna hulladék kerül begyűjtésre. Ennek döntő többsége az un. kommunális hulladék, amit a „kukás autók” hoznak be, itt az átrakótoronyban kiürítik konténerekbe és a konténereket innen válogatás nélkül Fűzfő-Papkeszi hulladéklerakóba szállítják. A három település szelektíven gyűjtött hulladékát (cca 500 tonnát) a nagy zöld válogató csarnokban 8 frakcióra válogatják: 1. papír-karton, 2. fehér PET, 3. kék PET, 4. vegyes PET, 5. HDPE (mosószeres, öblítős, mosogató szeres, hypos stb.) 6. TETRA (társított: papír, műanyag, fém) 7. alumínium, 8. vas. 

 Hulladék-udvar látogatására az előre egyeztett 4 napon (hétfőtől csütörtökig délelőtt 9 és fél 11 között) került sor. Hétfőn a 10. A osztály 15 fővel, kedden a 11. A osztály 19 fővel, szerdán a 10. MGP 16 fővel, csütörtökön a 10. KVCS 17 fővel vett részt a programon, a kísérő tanárok Balogh László, Proszt Krisztina, Rácz Zoltán és Váczi Zsuzsanna voltak. Szakértő kalauzaink előadásából megtudhattuk azt is, hogy a három település lakosai részére éves kvóta áll rendelkezésre, hogy saját maga behozzon a telepre zöld hulladékot (kerti nyesedéket, lombot stb.) autógumit, használt és elromlott műszaki cikket, veszélyes hulladéknak minősülő festéket, olajokat stb. Sajnos ezzel a lehetőséggel kevesen élnek.  

A Hulladék-udvar látogatása nagyon hasznos volt minden diák és tanár számára, hiszen saját szemünkkel láthattuk, mennyi hulladék keletkezik és mennyire figyelmetlenek (gondatlanok) vagyunk a szelektív gyűjtés terén. Ennek következtében sok még hasznosítható hulladék lerakásra kerül, illetve felesleges munkát ad a válogatásban résztvevő embereknek. Megtapasztaltuk és a látottak alapján megfogadtuk, hogy sokkal tudatosabb vásárlási magatartásra van szükség a jövőben, felesleges csomagolási termékkel ne terheljük környezetünket. 

Szakértő kalauzainknak, ezúton is köszönetet mondunk a négy napos, a hulladékgazdálkodás gondjait is feltáró „zöld szemlélet” erősítéséért. Búcsúzáskor a tudatos vásárlói magatartáshoz való hozzájárulás érdekében többször használható vászon táskákat kaptunk ajándékba. 

Azok az osztályok, amelyek a Hulladék-udvar felkeresése programban nem vettek részt, osztályfőnöki óra keretében tekintették meg Leonardo Dicaprio Özönvíz előtt című klímaváltozás okait elemző megdöbbentő információkat tartalmazó filmjét.  

Ezen a héten még a szerdai napon a 10. A osztály erdész tanulói Primusz József tanár úr segítő közreműködésével 6 darab erdei fenyő csemetét ültetett el – a közelmúltban éppen az időjárás szélsőségeit már el nem viselő és  a kipusztult lucfenyők  helyére.

Balogh László

(Kisalföldi ASzC Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)

Címke: Kisalföldi ASzC Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás