Nyereményben részesült csapatunk a pénzügyi junior klasszis versenyenNovember 4-én került megrendezésre a „Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!” diákverseny országos döntője.

Közel 800 csapat – több mint 3 ezer diák – jelentkezett arra a versenyre, amelyet a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával az idén először rendezett meg technikumok és szakképző iskolák tanulói számára 2020. október 1. és november 4. között.

A verseny döntőjének lebonyolítására online került sor. Iskolánk döntőbe jutott csapata „Az új világ gengszterei” ugyan nem kerültek be az első három hely közé, de nem jöttek haza üres kézzel. Négytagú csapatunk tagjai Hermann Ákos, Horváth Alexandra Klaudia, Koczur Sára, Székely Regina Róza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 200 000 forint összegű ajándékutalványát zsebelték be a „Feltörekvő Junior Klasszis” díj elnyerésével, melyet a legnagyobb fejlődést elérő csapatnak szántak. Mindez mellett a Pénziránytű Alapítvány által felajánlott nyereményt is magukénak tudhatják megyei győztesként, amely minden csapattagnak egy-egy Bluetooth hangszórót jelent FM rádióval, USB és micro SD csatlakozóval. Nyereményük között szerepel még az idén 10 éves GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. 4 db pólója, melyet a versenyen résztvevő diákok számár ajánlott fel. A gyerekek a versenyre való felkészülés alkalmával rengeteg tudásra tehettek szert, amelyek a tananyagokban ilyen részletességgel nem szerepelnek. Felkészülésükben segítette őket iskolánk oktatója Dávid Mónika tanárnő. 

Gratulálunk nekik!  

Címke: Kisalföldi ASzC Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás