A seregélyesi Kisalföldi ASzC Eötvös József Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium az Alza.hu webáruház jóvoltából fél évig ingyen próbálhat ki egy Creality Ender-3 típusú 3D nyomtatót, melyet szeretnénk az oktatásba is minél hamarabb bekapcsolni. Diákjaink elmondása alapján már eddig is szerettek volna tanulni erről a módszerről, most a rendelkezésünkre álló új eszköznek köszönhetően ezt meg is tehetik.  

Informatikatanáraink már képezik magukat az új technológia használatára és oktatására. Választásuk a Tinkercad nevű alkalmazásra esett, melyet kifejezetten a 3D tervezés iskolai oktatásához fejlesztettek ki. Első próbálkozásként dobókockát, valamint csavart terveztek és nyomtattak, de az elképzelések között akár különböző alkatrészek készítése is szerepel.  

valódi célunk az lenne, hogy a diákok a műszaki rajz tantárgy során elsajátított ismereteiket gyakorlati formába önthessék. Ezáltal a papíralapon elkészített rajzokat a digitális tervezőprogram segítségével számítógépen is meg tudják valósítani, ezt követően pedig a megtervezett tárgyat (ami lehet akár egy robot, egy mezőgazdasági drón vagy gép alkatrésze, építőeleme is) a 3D-s nyomtató segítségével ki tudják nyomtatni. 

Reményeink szerint a digitális oktatás lezárultával, februárban már elkezdődhet az új program tanítása. Amennyiben a diákok részéről magas lesz érdeklődés, úgy délutáni szakkört is indítunk. 

Zách György
informatikatanár
rendszergazda

Címke: Kisalföldi ASzC Eötvös József Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Skip to content