Saját keltetésű fajjal bővült a KASZC Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium baromfitelepe.  

21 nappal ezelőtt 50 tojást helyeztünk el abba a keltetőgépbe, melyet az iskola lelkes támogatója, Ludmann József  bocsájtott a rendelkezésünkre. Az ő felügyelete alatt telt a keltetéshez szükséges 3 hét is. A mesterséges körülmények között keltetett csibékre különösen oda kell figyelni, amihez óriási segítséget nyújt ez a keltetőgép. 

A tojásokat a hegyes végükkel lefelé helyeztük a keltető tálcára. A gép a 3. nap után óránként automatikusan forgatta a tojásokat. A folyamathoz 38 C° és 60 % páratartalomra volt szükség, melyet a keltetés végéig folyamatosan emeltünk. 

A 21. nap környékén elkezdett utat törni magának az élet, és kibújtak a tojásból az első csibék. Egymás után kopogtatták fel a héjat, s „jöttek a világra” a csibikék. Nagyon aranyos jelenet volt, amikor azt láttuk, hogy az egyik csibe „meggondolta magát”, és a visszafelé vezető utat keresve megpróbált visszabújni a széttört tojáshéjak közé.

A keltetés végeredménye: az 50 tojásból 24 csibe kelt ki, akik az akklimatizálódást meleg vizes palackok mellett kezdték. 

Iskolánk baromfiállománya még nem rendelkezett a most keltetett fajtával. Ez egy gyors növekedésű, jó tojáshozamú, és húsminőségű, nyugodt természetű amrock faj, mely 1874-ben lett hivatalosan is elismert fajta. A  kendermagos színű tyúkok Európában 1961-ben lettek bejegyezve önálló fajtaként. 

Ezúton is köszönetet mondunk Ludmann Józsefnek, hogy segítette iskolánk baromfiállományának növekedését. 

 

Címke: Kisalföldi ASzC Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás