Iskolánk, a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola a tavalyi évben újra elnyerte az „Ökoiskola” címet, amely továbbra is arra ösztönöz minket, hogy a természet tisztelete, védelme, megismerése fontos legyen munkánk, oktatásunk során. Ennek keretében az ökológiai lábnyom kérdéskörével foglalkoztak tanulóink digitális osztályfőnöki óra keretében. Először tájékoztatást kaptak az ökológiai lábnyom fogalmáról, jelentőségéről, a magyarországi és a világhelyzetről. Sokan hallottak már a fogalomról, de azért pontosítani kellett: egy ember vagy egy adott terület népességének a természetre gyakorolt hatását egy hektárban kifejezett mutatószámmal, az ökológiai lábnyommal lehet leírni.
Vagyis az ökológiai lábnyom az a terület, ami károsodás nélkül meg tudja termelni az aktuális életvitelünkhöz szükséges javakat (élelem, energia …).  

Az átlagos egy főre eső ökológiai lábnyom 2,2 hektár. A Földön 11,3 milliárd hektár biológiailag aktív föld- és tengerfelület van és 6,1 milliárd ember, akkor kiszámítható, hogy valójában minden emberre csak 1,8 hektár juthat.   

Osztályonként ugyanazt a programot használva számolták ki a diákok a saját, majd az osztály ökológiai lábnyomát http://www.kothalo.hu/labnyom/) . 

Az eredményeket összegyűjtöttük, hogy láthassák tanulóink, hol tartanak ők. Sajnos a legkisebb 2, 6 ha is magasabb volt a jónak mondható értéknél, de volt 3 olyan csapat is, akiknél 3ha – t meghaladó eredmény jött ki. Az osztályok közötti „verseny” nem díjjal járt, a számolás célja figyelemfelkeltés, a környezettudatos magatartás népszerűsítése volt. Mindenki számára láthatóvá vált, hogy a jelenlegi életvitelünk, a fogyasztói társadalom és a javak korlátlan habzsolása ökológiai katasztrófa felé sodorja az egész világot és a jövő generációit. 

A téma lezárásaként az egyéni felelősségről beszélgettek a tanulók, és sorra vették a személyes cselekvés lehetőségeit. 

  • szelektív hulladékgyűjtés 
  • hulladékcsökkentés, újrahasznosítás 
  • tudatos vásárlás 
  • víztakarékosság 
  • energiatakarékosság
  • „zöld” közlekedés 
  • környezetkímélő mezőgazdasági termesztési technológiák 
  • helyi termékek használata 

 

Címke: Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola

Pin It on Pinterest

Megszakítás