Még tanul, de már egyéni vállalkozó VépBalta József, 11.b osztályos gazda tanulónkat kérdeztük céljairól, jövőbeni elképzeléseiről: 

Lesencetomajon lakom, ami a Balatoni borvidék része. Környékünkön sokan foglalkoznak szőlészettel-borászattal, sokaknak a megélhetését jelentik a szőlőmunkák. Szüleim is ezzel foglalkoznak, vállalkozóként a környékbeli szőlősgazdáknak dolgoznak. Metszés, kötözés, szüret, hogy csak a főbb munkákat említsem. A szőlő minden napra ad feladatot, így aki munkát keres, itt biztosan talál. 

Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is szeretnék az iskola után. Kézenfekvő volt, hogy követem szüleimet, és átveszem édesanyám vállalkozását.  

2020 augusztusában Balatonlellén voltam egy szőlészeti gépbemutatón, ahol megismerkedtem egy traktoros cég, a Két Kata Kft. képviselőjével. Elbeszélgettünk vele. Akkor még nem tudtam pontosan, hogy mit és hogyan szeretnék megvalósítani. Át kellett gondolnom. 

2020. 09. 10-én betöltöttem a 18. életévemet, így már én is vállalkozó lehettem. Szeptember 13-án vágtunk bele a hivatalos ügyintézésbe. Ekkorra már határozott elképzeléseim voltak a jövőt illetően. Saját géppel szerettem volna munkát vállalni a környékben szőlészeteknél és magánembereknél is, hisz sok embernek nincs lehetősége saját gépparkot fenntartani. Októberben megkerestem a traktoros céget, és szerződést kötöttünk. Teltek a hónapok, és odáig jutottunk, hogy 1 évre béreljük gépet. Egy év múlva lehetőségem nyílik megvásárolni. Sok munka volt vele, de megküzdöttünk. 2021 január 8-án meghozták a Kubota M5091Narrow traktort. Az elmúlt időszakban már dolgoztam is vele, mulcsozást végeztem.

A továbbiakban szeretném fejleszteni a gépparkomat és ezáltal többféle munkát vállalni a környékben. Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, szüleimnek, nagyszüleimnek, hogy ebben támogatnak. Köszönöm minden borászatnak, vállalkozónak, hogy tanácsaikkal segítenek, és bátran fordulhatok hozzájuk kérdéseimmel. 

 

Címke: Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás