Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyére készültünk, neveztünk és bejutottunk a döntőbe.

Iskolánkból a végzős 12.a mezőgazdasági technikus osztály tanulói közül hét diák vágott neki a 2021. évi ÁSZÉV első fordulójának februárban.

A versenyfelhívás már 2020. év végén ismert volt, ennek megfelelően már úgy készítettük tanulóinkat, hogy számítsanak a megmérettetésre. A folyamat a tanulók tájékoztatásával kezdődött, majd a jelentkezők felmérésével és válogatásával folytatódott.

December hónap elején Tasnádniné Sipos Mariann igazgató asszony adott részletes tájékoztatást a végzős mezőgazdasági technikus tanulóknak, bemutatva, hogy a versenyre történő felkészülés, eredményes részvétel milyen előnyökkel jár. Közel sem elhanyagolható a vizsgarutin megszerzése, a szisztematikus felkészülés, szembesülés a jelenlegi tudással és sikeres továbbjutás esetén pontszerzés lehetősége is van a továbbtanuláshoz.

A verseny első két fordulója digitális úton valósul meg. A jelentkezők közül hét tanuló került kiválasztásra és beregisztrálásra. Minden tanuló belépési kódot kapott, amely birtokában, Szabó Sándor informatika tanár úr segítségével az igazi verseny előtt egy bejelentkezési „próbán” vett részt február közepén. Minden rendben ment már a tesztnapon is, ahol egy közismereti kérdéssorra válaszoltak diákjaink.  Mindennek az volt a fő célja, hogy a tanulók a kérdés típusokkal is barátkozzanak és el tudják képzelni, hogy fogják majd feltenni a szakmai kérdéseket az „éles” helyzetben.

A verseny első fordulóján résztvevő hét tanuló közül két diák, név szerint Vaschina Dániel és Horváth Norbert tanuló jutott tovább a következő második, továbbra is internetes fordulóba. Gratulálunk Dánielnek és Norbertnek.

Iskolánk mindent megtesz további felkészítésük és sikeres szereplésük érdekében.

Márkus Ferenc
osztályfőnök, szaktanár

Címke: Kisalföldi ASzC Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás