A KASzC Eötvös József Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanműhely komplexumában ismét kialakításra került a lánghegesztő és a fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő műhely. Két év kihagyás után ismét elindult a hegesztő képzés. Így a 10. évfolyamon jelenleg 31 tanuló sajátítja el a szakma csínját-bínját, a 9. évfolyamon pedig 11 diák jeleskedik a szakma tanulásában. Korábban 2008 óta működött hegesztő képzés iskolánkban, de amikor a mezőgazdasági profiltisztítási törekvések miatt két tanévben kimaradt a hegesztő szakmai oktatás, érthetetlen módon szétbontották a pályázati pénzből 2010-ben kiépített műhelyeket. Ezeket kellett most pótolni. Balogh Zoltán kolléga szaktudásával és lelkes hozzáállásával, hegesztő tanulóival együtt „csodát” tett, és újra kialakította az odaveszettnek hitt műhelyeket. Mindegyik műhelyben három-három munkaállás létrehozva. Működőképes állapotba hozta a virtuális hegesztőkészüléket is, így a két eljárás közül az egyiket újra lehet virtuálisan oktatni. A másik eljárás javításához azonban valószínűleg külső segítségre lesz szükség. 

Mindemellett az intézmény számos új eszközt és anyagot vásárolt, hogy pótolja az elhasználódott, eltűnt, hiányzó szerszámokat, eszközöket. 

A tanulók lelkesen vették birtokba a helyreállított hegesztőműhelyeket, és ha két vasdarab került a kezükbe, már hegesztették is össze. A lakatos műhelyben leszabott, előkészített fémszerkezeteket örömmel vitték hegeszteni. Bár most a járvány miatt csendesek a műhelyek, reméljük, hamarosan megint a lelkes munka zajával telnek meg.

Cseh-Bognár Sándor
szakmai igazgatóhelyettes 

Címke: Kisalföldi ASzC Eötvös József Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás