A 2020/2021-es tanévben is megrendezésre került a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében az SZKTV tanulmányi verseny. Iskolánkból négy tanuló jelentkezett erre megmérettetésre, melynek első – és mint később kiderült, egyetlen – fordulójára (elődöntőjére) 2021. január 29-én került sor. A tanulóink mezőgazdasági gépész szakon remekül teljesítettek, hiszen hárman: Horváth Donát, Márkus Ervin és Molnár Péter 11.B osztályos diákjaink továbbjutottak a döntőbe. 

Sajnos a járványügyi intézkedések megakadályozták a döntő megrendezését, de a fiúk olyan jól elkészítették a versenyfeladatsorukat, hogy mindhárman mentesülnek az évvégi vizsgázás alól.

Szívből gratulálunk tanulóinknak és oktatóiknak eredményes munkájukhoz.

SZKTV sikerek a Csukásban

A fényképeket Erdős Zsolt (Sooters Csorna) bocsátotta rendelkezésünkre.

Címke: Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola

Pin It on Pinterest

Megszakítás