Van remény? – Jane Goodall Hope, azaz Remény című filmjének kapcsán

Ki ne emlékezne a francia Cousteau kapitányra? Ahogy a Calypso fedélzetén áll a kis piros sapkájában. Nem volt olyan gyerek, aki ne akart volna tengerbiológus lenni, miután megnézte a természetfilmjeit. 

És David Attenborough neve ismerős? Az ismeretterjesztő tévéműsorok meghonosítója, angol természettudós, aki az Élet a Földön című BBC sorozattal alkotott maradandót.  

Talán Gerald Durrell neve sem cseng idegenül az irodalomkedvelők számára, hiszen a Brit-Indiában született  amatőr természetbúvár írta a ‘Családom és egyéb állatfajták’ című regényt, ami Cousteau és Attenborough méltó társává teszi. Darwint már nem is említem, hiszen alig akad valaki, aki ne hallott volna a fajok alkalmazkodásán alapuló evolúciós elméletéről vagy éppen a szintén Indiában született angol Rudyard Kiplingről, aki Nobel-díja mellett a Dzsungel könyvével kapott bebocsáttatást a halhatatlanok társaságába. 

Azonban sokkal kevesebben kapják fel a fejüket Jane Goodall, Dian Fossey, Joy Adamson vagy éppen Biruté Galdikas – mindnyájan nők!- nevének hallatán. Pedig ők is nagyszerű eredményeket tettek le a természettudomány képzeletbeli asztalára.  

Joy Adamson Afrika szerelmese volt, ő írta az Oroszlánhűség és az Elza és kölykei című könyveket, amelyek az Elza nevű elárvult oroszlánkölyökről szóltak, akit Joy és férje családtagként nevelt fel és szelidített meg. 

Joy-nak kapcsolata volt a Leakey házaspárral, akik paleoantropológiai kutatásokat végeztek Afrikában és munkásságuk jelentősen hozzájárult az emberiség múltjáról, származásáról és fejlődéstörténetéről szerzett ismereteinkhez. Ők azok, akik megtalálták Tanzániában a Homo habilis maradványait, amely emberelőd az emberszabású majmok és az emberfélék közti hiányzó láncszemet jelentheti. 

Ekkor fordult a figyelem az emberszabású majmok felé. 

Leakey biztatására Dian Fossey etológus a ruandai Virunga-hegység hegyi gorilláinak, Jane Goodall primatológus (főemlősökkel foglalkozó tudós) a Gombe-patak menti csimpánzok,  Biruté Galdikas zoológus pedig Borneo-szigetén az orangutánok életét, viselkedését kezdte el tanulmányozni. Rendkívül mostoha körülmények között dolgoztak, végezték a megfigyeléseiket, amelyek egyértelművé tették, hogy az emberszabásúak, akikkel 97-98 %-ban megegyezik a genomunk, különleges bánásmódra méltók és speciális védelemre van szükségük.  

A Fenntarthatósági Témahéten általunk megtekintett Hope-Remény című film Jane Goodall munkásságát mutatja be: Jane szinte mindent megtanult a csimpánzoktól, még az üdvözlő hangjukat is, hogy azok elfogadják őt és így zavartalanul megfigyelhesse, amint élnek: esznek, alszanak, kurkásszák egymást és nem utolsósorban az emberhez hasonlóan eszközöket készítenek. Közösségi életüket tanulmányozva arra jutott, hogy az emberéhez kísértetiesen hasonló családi életet élnek, kicsinyeiket rendkívüli odafigyeléssel gondozzák. Azonban rengeteg csimpánz bébit szakítanak el anyjuktól azért, hogy valaki házikedvencei, mutatványosok munkaeszközei vagy éppen állatkísérletek elszenvedői legyenek. 

A film mélyen felkavaró képsorai azok, amelyek Jane-t mutatják, amikor belép egy ilyen kísérleti laboratóriumba, a több éve fogságban élő csimpánzok közé: azonnal valamiféle különleges kapcsolat született közte és az apátiába zuhant, elcsüggedt állatok között: a csimpánzok megélénkültek és úgy közeledtek felé, mintha egy fajtársuk érkezett volna. Jane-nek sikerült elérni, hogy ‘nyugdíjazzák’ a majmokat és a számukra legjobb bánásmódot biztosítsák ‘szolgálatuk’ – a számtalan fájdalmas gyógyszerkísérlet- végén. 

jane collage kaszc kaszcJane manapság már nem a Gombe-pataknál figyel csendben: évente átlagosan 300 napot utazik, hogy felhívja a figyelmet a csimpánzokra, élőhelyük védelmére és közvetve arra, hogy Afrika vagy éppen az Amazonas soha nem volt még olyan közel hozzánk, mint most. Minden, ami befolyásolja bolygónk élővilágát, hatással van ránk is. Jane volt az első környezetvédő, aki a gyermekeket szorosan bevonva kezdett felvilágosító munkába és büszke arra, hogy ezrek viszik tovább üzenetét. 

Dian Fossey sajnos, nem volt ilyen szerencsés: őt 1985-ben faházának hálószobájában brutálisan meggyilkolták. Azok ölték meg, akik akadálynak tekintették őt a gorillák turisztikai kihasználásának útjában. Merthogy a környezetvédelmi érdekek -amelyeket az emberszabású majmok esetében teljes joggal humanitárius érdekeknek is nevezhetünk- gyakran ütköznek az üzleti szféra törekvéseivel. Nem árt megnézni a jól szabott öltönyt hordó lelkes környezetvédőket, hogy szelektíven gyűjtik-e a szemetet vagy belerúgnak-e a macskájukba, miközben a közösségi médiában állatmentő cicás képeket posztolnak magukról. 

Így csak remélni tudjuk, hogy van remény. 

Címke: Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Skip to content