Március 8-óta iskolánkban is távoktatásban folyik a tanítás. A végzős tanulók felkészítése a célegyenesbe ért. Iskolánkban két osztály készül az érettségire, egy mezőgazdasági gépésztechnikus osztály, egy osztályban pedig korábban szakiskolát végzett tanulók. Szakmai vizsgát három osztályban szervezünk: mezőgazdasági gépésztechnikus, mezőgazdasági gépész és gazda osztályokban. Sajnos a jelen körülmények között a gyakorlatok megszervezésére sincs lehetőség, ezt a területet pedig nem igazán lehet átültetni az online térbe. Iskolánkban került volna megrendezésre a mezőgazdasági gépésztechnikusok Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének döntője, amire az utolsó pillanatig készültünk, de végül a járványügyi intézkedések miatt nem tarthattuk meg.

Tavaszi élet a Csukásban

Az iskola tangazdaságában azonban nem állt le az élet. Az áttelelő növények a tavasz beköszöntével fejlődésnek indultak. Az esedékes fejtrágyázásokat és talaj elmunkálást elvégeztük, a növényvédelmi munkákat pedig szükség szerint folyamatosan végezzük. A tangazdaság vetésterületén őszi árpa, őszi búza, őszi káposztarepce kapott helyet, tavaszra pedig a kukorica vetése van hátra. Az aktuális munkákat a technikai személyzet végzi el, szükség szerint bevonva a szakoktatókat. A tél folyamán üzembe állt az új Steyr traktor, egy új pótkocsi és egy új gabonavetőgép. A tavasszal használatra kerülő erő és munkagépek javítását elvégeztük. Cikkünk megírásának idején megérkezett a régóta várva-várt csapadék, a növényeknek és a talajoknak már nagyon hiányzott az éltető víz. Remélhetőleg véget ér az eddigi nagyon száraz periódus, és az időjárás a későbbiekben helyrehozza az eddigieket, hisz, ahogy a mondás is tartja „májusi eső aranyat ér!” Reméljük úgy lesz!  

Címke: Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola

Pin It on Pinterest

Megszakítás