A Magyar Természettudományi Társulat idén első alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencei Kindler József – Láng István versenyt fenntartható fejlődés témakörben általános és középiskolás korosztály részére. A rendező szervezet évek óta bonyolít országos hírű megmérettetéseket, és évtizedek óta olyan rangos küzdelmek házigazdája, mint a Teleki Pál földrajz, Hevesy György kémia vagy épp a Herman Ottó biológia tárgyú verseny. 

Iskolánk 9. környezetvédelmi technikus osztályból Herczeg Vanessza és Spatolaj Júlia Liza nevezését fogadták el versenydolgozatuk alapján, majd mindkét lány szorgos és lelkes munkájának köszönhetően eredményesen szerepelt a következő fordulóban is. 

Az országos döntőbe a nemzetközi mezőnyből 27 tanuló jutott be középiskolás kategóriában, köztük Spatolaj Júlia Liza is. Mindkét diákunknak ez úton is gratulálunk a szép helytállásért és az elért eredményekért! A továbbjutott tanulónak pedig sok sikert kívánunk a szeptemberi tatai döntőhöz!

Címke: Kisalföldi ASzC Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás