2021. szeptember 17-19. között 24. alkalommal került megrendezésre a Pápai Expo és Agrárpiknik . A Kisalföldi ASC három iskolája: a csornai, a vépi és a pápai vett részt kiállítóként a rendezvényen.

A kiállítás célja volt, hogy a mezőgazdaságot felkészítse a generációváltásra; ebben próbáltunk segítséget nyújtani, az érdeklődők számára megfelelő szakmákat ajánlani. Az iskolák 60 négyzetméteren mutatták be képzési kínálatukat. Kiállítottuk a tavaly oktatási célra beszerzett STEYR 4085-ös traktorunkat, amely főképpen a fiatalabb korosztály körében aratott nagy sikert. Bemutattuk az idei évben kapott favizsgáló műszerünket, aminek segítségével fel tudjuk mérni a fatörzsben lévő hibákat, üregeket.

A mezőgazdasági kiállítás és gépbemutató mellett az érdeklődők mezőgazdasági témájú előadásokat hallgathattak meg, és megjelentek a vadászati programok is a vasárnapi megyei vadásznapon a vadászkürt, vadászkutya, solymász, vadászíjász bemutatók keretében.

Köszönjük a támogatást, amit a Nemzeti Agrárkamara nyújtott a rendezvényen való megjelenéshez!

Reméljük, jövőre ismét találkozhatunk ezen a nagysikerű rendezvényen!

Címke: Kisalföldi ASzC Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás