Szeptember 16-án rendezte meg KASZC Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium az Entz kertész napot.  

A délutánig zajló szakmai napra több iskola érdeklődő diákjait és oktatóit is szeretettel vártuk. Vendég diákjaink Sopronból, Győrből, Csornáról, Szombathelyről, Pápáról, Tatáról, Seregélyesről és Székesfehérvárról érkeztek.  

A délelőtt folyamán hét helyszínen, forgó színpad formájában érdekes, színvonalas előadásokat hallhattak az érdeklődők a  méhészetről Marada Máté, faápolási, metszési favédelmi módszerekről Lukács Zoltán, a Fakopp módszerről Markovics István, parkfenntartásról Homoki László, génmegőrzésről A NÖDIK munkatársa, Hegyes József, valamint Dr. Entz Ferenc életrajzáról beszélt Gaál Győző. Az ÖKO suli témáról pedig pedagógusaink, Sziromné Dobi Éva és Kránitz Lóránd előadásában. Az előadások szünetében iskolánk diákjai által készített padlizsánkrémet és sajtkrémet kóstolhattak a rendezvényen résztvevő diákok, oktatók.

Ezen a napon avattuk fel a AZ Dr. Entz Ferenc Favédelmi Tanösvény első állomását, amely bemutatja a kertészet ágazatait, és Entz Ferenc életrajzát és munkásságát. A projekt a diákok között kihirdetett pályázattal indult,  amire négy pályamű érkezett. Ezeknek a munkáknak az összeolvasztásával született meg a közös verzió, amit Lukács Zoltán és Gaál Győzőszakmai irányítása alatt 11.A és 13.T osztály valósított meg. Az ágyás megépítése során a diákjaink komoly szakmai tudást sajátítottak el a két kiváló szakembertől, akik az ágyás megépítésének minden anyagi terhét átvállalták beleértve a támrendszert, automata öntözőberendezést, burkolatot, mulcsot, agroszövetet és nem utolsósorban a növényanyagot is.

Az avató a „Legszebb  konyhakertek 2021” díjátadó ünnepséggel zárult. 

Délután a látogatók megtekinthették az iskola tankertjét illetve a kerekasztal beszélgetés során tapasztalatokat és további információkat szerezhettek a délelőtti előadások témáival kapcsolatosan. 

Tartalmas programok, érdeklődő diákok, kellemes hangulat jellemezte az egész napot. A rendezvényről sok-sok fotó is készült.   

Bobrovniczkiné Sinkai Marianna
programfelelős

További képek

Címke: Kisalföldi ASzC Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Skip to content