Gratulálunk a gyönyörű versenyeredményhez! 🔧🚜😍🏆

2021. október 8-9-én került megrendezésre Jánoshalmán a Dr. Szabó Gusztáv Mezőgazdasági Gépész Emlékverseny. Iskolánkat az országos megmérettetésen a 12. c osztály gépésztechnikus tanulói közül Bertalan Ádám, Elekes Marcell Zoltán és Szalai József képviselte.

Gyakorlati és elméleti feladatokat kellett megoldaniuk a két nap folyamán. Traktorvezetői ügyességüket tesztelte az egyik feladat: a vezetőnek bekötötték a szemét, a mellette ülő társának kellett navigálnia a nem könnyű tesztpályán. Munkagépes feladatként a sorközművelő kultivátorok kapatagjainak összeszerelését és beállítását kellett elvégezniük. A csapat egy diákja eközben technológiai feladatként egy munkadarab elkészítésével foglalatoskodott.

A szombati napon a szóbeli forduló következett. Összesítésben a 3. helyezést érték el a hét csapat közül.

Iskolánk szakoktatói lelkiismeretes munkával készítették tanulóinkat a versenyre, míg a diákok szakmaszeretete és szorgalma meghozta a munka eredményét.

Büszkén hozták haza tanulóink az emlékverseny serlegét, mely mellett még értékes tárgyjutalmakat is kaptak.

Köszönjük, hogy szép eredményükkel öregbítették iskolánk jó hírnevét!

Címke: Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás