Az erdész szakma megismerése, iskolánk szakmai képzésének bemutatása volt a célja a Nemzeti Agrárkamara által meghirdetett pályaorientációs napnak. A megye több iskolájából szép számmal érkeztek a szakma iránt érdeklődő 6-7-8. osztályos tanulók.

Regisztráció után Igazgató Asszony köszöntötte a résztvevőket és egy rövid filmvetítéssel átfogó képet kaphattak vendégeink iskolánk képzéseiről.

A terepi program első állomása a Taeg Zrt. által üzemeltetett Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont és Vadaspark volt, ahol bepillantást nyerhettek a diákok a hazai erdők élővilágába, az erdő- és vadgazdálkodók munkájába.

A délelőtt második részében 4 állomásos pálya várta az érdeklődőket. 10-15 fős csoportokban 1-1 tizedik évfolyamos tanuló segítségével állomásról állomásra haladva ismerkedhettek meg a gyerekek a növény és állatvilág érdekességeivel, megtanultak famagasságot mérni, kipróbálhatták mennyire nehéz az erdő vadjait meglesni, és a fahasználat, valamint a csemetekert gépeit, eszközeit is megnézhették közelebbről.

A napot rövid zárszó után ebéddel fejeztük. be.

Címke: Kisalföldi ASzC Roth Gyula Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás