Immár hagyományossá vált tanulmányúton vett részt a 13.K osztály a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban. 

A csoport a fokozottan védett Csodabogyós-barlang felkeresésével kezdte a programot, ahol barlangi túravezető segítségével néhol csupán négykézláb vagy éppen hasoncsúszva tudott előre haladni, barlangászoverállban, védősisakkal és fejlámpával felszerelkezve. 

Mindeközben a csoport másik fele keszthelyi kastélyparkban gyönyörködhetett, ezután pedig szabadulószobában tehette próbára leleményességét, logikai készségét, kalandvágyát.

Délután a program látványos Hegyestű megmászásával, illetve a Szentbékállán a kőtenger értékeinek felfedezésével folytatódott. A Kornyi-tónál tett kitérő pedig már csak ráadás volt. 

Ezúton is köszönjük a lehetőséget és az iskola támogatását a tanulmányút megszervezéséhez!

Címke: Kisalföldi ASzC Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás