2021. november 10-én diákcsapat érkezett tangazdaságunkba. A szili általános iskola 7. és 8. osztályos tanulói szakmai napra igyekeztek és mivel több tanuló érdeklődik a mezőgazdasági szakmák iránt, nem kerülték el iskolánkat sem. Inkább korábban indultak a szervezett programhoz képest.

A diákságot Perlaki Sándor igazgató köszöntötte, aki bemutatta a helyszínt, majd rövid tájékoztatást adott a szakképzés változásairól és az intézményünkben oktatott szakmákról. Ezután a szakoktatók kíséretében több kisebb csapatokba szerveződve bejárták az egész tangazdaságot. Érdeklődve hallgatták az oktatókat, akik sok információval egészítették ki a látottakat. A csípős reggeli idő sem akadályozta, hogy birtokba vegyék az tangazdaságot és a szakoktatók kíséretében kipróbáljanak néhány eszközt, gépet is.

A jó hangulatú tevékenykedésben gyorsan eltelt az idő, indultak tovább. Akinek nem jutott ideje a traktorozásra, kombájn kipróbálásra, az sem keseredett el, mert tudják, hogy november 11-én és 16-án, a „Nyitott kapuk” rendezvényen szeretettel várjuk őket szüleikkel együtt iskolánk, képzéseink bemutatására.

Címke: Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola

Pin It on Pinterest

Megszakítás