November 12-én zajlott a 2021-22. tanév első nyílt napja iskolánkban. A járvány helyzet előírásait betartva a szépszámú érdeklődő leendő diákot és szüleiket, kísérőiket Jónás Melinda igazgató asszony fogadta, majd rövid tájékoztatást adott a Kisalföldi ASZC Pettkó – Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium jövő évi képzéseiről, kiemelve a gazda-lovász szakirányú képzésünk bemutatását.  

Mint ahogyan elmondta, az új szakképzési törvény előírásainak megfelelően a lovász szakmát, már nem önállóan, hanem a gazda főszakma szakmairányaként oktatjuk iskolánkban. Szintén újdonság, a tavalyi évtől, hogy az oktatás az első évben ágazati alapoktatással indul, amely ágazati (mezőgazdaság és erdészet) alapvizsgával zárul. A további két évben kerül sor a szakmai oktatásra, amelyet iskolánkban az elméleti és gyakorlati heteteket váltva látunk el. Mindezért a diákok az itt töltött három év alatt, munkájukért a tanulmányi eredményüknek megfelelően állami ösztöndíjat kapnak, amelynek összege 4,5-ös átlagnál akár 58590 Ft-ra is emelkedhet.  

nyilt nap 2 pettko igazgatoEzután az elméleti és a gyakorlati oktatás bemutatása következett, hangsúlyt helyezve az iskolai gyakorlat kínálta lehetőségekre, hiszen tanulóink az ország legnagyobb állami ménesében, több telephelyen, három lófajta, közel 500 egyedének mindennapi ellátása során ismerkednek meg a szakmával, ami egyedülálló tapasztalatszerzési lehetőséget jelent. A ménes és az iskola jó együttműködésének keretében Bábolna Nemzeti Ménesbirtok telephelyein, heti szinten több mint 40 lovat lovagolnak, illetve hajtanak diákjaink. A hagyományos iskolai oktatás mellett szóba kerültek a duális képzéssel megnyíló új lehetőségek is, a tanulói munkaszerződéssel végezhető külső gyakorlati munkáról és az ezzel elérhető akár a minimálbér 60 %-át is meghaladó bérezésről.  

Az előadást követően a kollégiumban zajló diákéletet, a rendelkezésre álló infrastruktúrát és a szobákat mutatta be Fehér Gábor kollégiumvezető. 

Ezután a bábolnai ménesudvarba felsétálva megismerhették látogatóink a történelmi helyszínt, ahol több mint 230 éve folyik hazánkban lótenyésztés, és amelynek patinás falai adják gyakorlati képzésünk egyik telephelyét is. Így nyerhettek bepillantást az iskolában folyó napi szakmai munkába az érdeklődők. Végül a nyílt nap során felmerülő kérdésekre kötetlen beszélgetés keretében válaszoltunk mi vendéglátók, külön megköszönve az ide látogató érdeklődőknek, hogy érdeklődésükkel megtisztelték iskolánkat, és mindvégig betartották a szigorú járványügyi előírások miatti kényelmetlenségeket. 

 További nyílt napjainkat 2021. december 03-án, és 2022. január 07-én pénteken 10 órai kezdettel tartjuk, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! 

Címke: Kisalföldi ASzC Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Skip to content