A Roth Gyula Erdészeti Technikum 11/A osztálya 31 diákkal (26 fő osztálylétszám, plusz 5 fő cserediák) és 5 kísérő tanárral vett részt egy hortobágyi tanulmányúton október 19 és 21 között. 

Utazás vonattal egészen Hortobágyig, hosszú út, két átszállás, sok élmény, izgalom, rohanás, csapat alakítás, s feladatok, feladatok és megint csak feladatok. 

A szállás elfoglalása után, mely a Madárkórház területén volt, megtekintettük az intézményt. Körbevezettek, megmutatták a gyógyulás folyamatát, s azt a procedúrát, ahogy a sérült madarakat vissza tudják engedni a természetbe. A fő veszélyt az áramütések, közúti balesetek, és mérgezések okozzák. Megmutatták a műtőt, a kis- és nagy röptét, s valamennyi „bentlakót”. A nagy röpténél megbeszéltük a következő napi munkákat. Bemutatták a korház büszkeségét Negrót ami egy beszélő holló, s azt a mondatot ismétli „Szevasz Negró”. 

Rövid pihenő után megtekintettük a T34-es orosz tankot, ami a második világháború alföldi tankcsata szovjet áldozatainak emlékre lett kiállítva. A tankon készítettünk osztály fotót és a nap lementét nézve a tankot érintve kívántunk valamit, amely a monda szerint valóra válik. A tanknál előadták a csoportok az elkészített beszámolókat: Hortobágy – földrajza, állatvilága, növényvilága, tankcsata, érdekességek témákban. Este tábortűz, pásztor vacsora – „slambuc” személyében. A tábortűz körül kvíz vetélkedők, tesztkérdések, és tánc, tánc, tánc, amibe a külföldi csere diákok is beszálltak.

A másnapot a kilenc lyukú híd megtekintésével és a helyi látványosságokkal kezdtük. Majd a délelőttöt munkával folytattuk a madárkórházban. Különféle munkákat végzetünk: Magasles építés a nagy röpdében, hálós előtér a ketrecek előtt, kerítés és korlát festés, apróbb javítandó munkák, udvar takarítás, főzés előkészítés. A gyerekek a munka közben észre vettek egy sérült egerészölyvet a madárkórház területén kívül, ami láthatólag sérült volt, s az ott dolgozó emberekkel közösen befogták a madarat. Ebéd után buszkirándulás a Hortobágyi nemzeti parkba ahol a puszta vadvilágát lehetett megtekinteni. A nemzeti parkból sétálva mentünk vissza a táborba. Útközben megnéztük az élő háziállatokat bemutató kiállítást, a naplementés madárvonulást. Este tábortüzes pizza vacsora, majd ismét vetélkedő. Kuriózum volt a „nemzetek tánca” a tábortűz mellett, ahol a cserediákok adták elő saját népi táncukat saját zenére.  

A harmadik napon befejeztük az előző nap félbehagyott munkákat. Visszautazás előtt megtartottuk a táborzárást, értékelve és jutalmazva a csapatok munkáját. Minden nap elpróbáltuk az október 23-i iskolai ünnepi műsort. 

Nagyon mozgalmas és probléma mentes volt ez a pár nap, melyet a vendéglátónk úgy kommentált „nem találkoztam még ilyen osztállyal”! 

Köszönet a minden segítőnek és résztvevőnek egyaránt! 

Címke: Kisalföldi ASzC Roth Gyula Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás