Nemrégiben Bábolnán rendezték a Lovász Szakma Kiváló Tanulója versenyt, ahol Bonta Áron, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium végzős lovász tanulója az előkelő hetedik helyezést szerezte meg.  

-A Bábolnán megrendezett verseny két napos volt. A hétfői napon a gyakorlati tudásunkról adtunk számot többek közt egy díjlovaglással és egy díjhajtással, kedden pedig a szóbeli forduló volt – mondta Bonta Áron a Médiacentrumnak. A fiatalember azt is elárulta, nagyon sokat készült a megmérettetésre és hozzá a gyakorlati feladatok álltak közel. A fiatal lovász szakembernek pontos elképzelései vannak a jövőre nézve, hiszen egy nagy hírű sümegi lovardában már állása van és ott szeretné szakmai tudását tovább fejleszteni.

Gál Imre, az intézmény igazgatója hangsúlyozta, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny az adott szakmában a legrangosabb megmérettetés. – Örülünk annak, hogy egy diákunk bekerült és kiváló eredményt ért el. Megtiszteltetés és képzéseink szakmai elismerése az, hogy Áron ilyen jól szerepelt – mondta Gál Imre, akitől azt is megtudtuk, hogy amellett, hogy komoly hagyománya van iskolájukban a lovász képzésnek, a jövője is biztosított. – A lovász tanulók nagyon elkötelezettek, aki egyszer elvégzi ezt a képzést, az soha nem lesz más, csak lovász. A lovak és a szakma szeretete jellemzi őket és többen vannak, akik saját lovászatot, lovasiskolát terveznek létrehozni – hangsúlyozta az igazgató.      

Címke: Kisalföldi ASzC Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás