2022. május 13-14. között 25. alkalommal került megrendezésre Nyugat-Dunántúl egyik legjelentősebb agráreseménye, a Pápai Expo és Agrárpiknik. A 25. évforduló alkalmából, egyedülálló programokkal, bemutatókkal készültek a rendezők. A tavalyi kezdeményezést követve, az esemény, most is főként a fiatalokat célozta meg,  központi téma, a pályaorientáció és a generációváltás volt. A megszokott bemutatókon és szakmai programokon kívül, a látogatók bepillantást nyerhettek egyes szakmákba, játékos módon elmélyíthették, az agráriummal kapcsolatos ismereteket. A cél továbbá az volt, hogy eloszlassák azokat a tévhiteket, amelyek a gazdálkodással kapcsolatban kialakultak. Fő célkitűzése ennek a rendezvénynek valójában az volt még, hogy egy vonzó jövőképet adjanak a szakma iránt érdeklődő, pályaválasztás előtt álló általános illetve középiskolában tanuló fiataloknak. A rendezvényen nagy számban jelentek meg a fiatal gazdák, és az agrárium iránt érdeklődő általános és középiskolás tanulók is.

Pénteken játékos edukációs és pályaorientációs programok színesítették a rendezvényt. Ezekre az eseményekre, inkább a diákokat várták a rendezők. A szombat, családi programokkal és piknik hangulattal telt. 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számára nagyon fontos az agrárium jövője, ezért az volt a fő cél, hogy népszerűsítsék, az agrárszakmákat, a mezőgazdasági, élelmiszeripari innovációkat.

E szakmák népszerűsítésében iskolánk is jelentősen kivette részét. Külön standot állítottunk fel, a kiállítás területén. Tanáraink és diákjaink, kora délelőttől, késő délutánig válaszoltak az érdeklődő fiatalok és szüleik kérdéseire. A kiállításon, nagy érdeklődés övezte, a nemrég Európai Uniós Támogatású Nyílt eljárású pályázatán beszerzett STEYR kompakt 4085 oktatási erőgépünket. Mint ismeretes, a mezőgazdasági gépész és  mezőgazdasági gépésztechnikus tanulóink, csak akkor bocsáthatók vizsgára, ha megszerzik, a „T” kategóriás jogosítványukat. Ezért is fontos számunkra, hogy egy ilyen, modern oktatótraktorral rendelkezzen iskolánk. A látogatók beülhettek, megcsodálhatták a traktorunkat, mely rendelkezik, minden olyan felszereltséggel, amelyek az oktatáshoz nélkülözhetetlenek (oktatói pótüléssel, oktatói pedálokkal oktatáshoz alkalmas visszapillantó tükörrendszerrel.)

A kiállításon többek között, bemutattuk a tanulók által nevelt palántákat, melyeket iskolánkban értékesítünk. Valamint, a kistermelői élelmiszerelőállító falusi vendéglátósaink által készített tartósított termékeket, befőtteket, aszalványokat, lekvárokat, ivóleveket.)  

 A pék- cukrász tanulóink, látványos süteményekkel és pékárukkal színesítették standunkat, melyek odavonzották, az érdeklődők tekintetét.  

Összességében elmondhatjuk, hogy az érdeklődő fiatalok képet kaptak arról, hogy ezek a szakmák milyen nagy szerepet játszanak az emberi élelmiszerellátásban. Pozitív élmény volt számunkra részt venni ezen a jelentős helyi agrárgazdasági rendezvényen. Nagyon sok érdeklődő járt nálunk, és kifejezetten jó volt, hogy sok fiatalt is vonzott a standunk, olyanokat, akik az agrárszakképzésben képzelik el jövőjüket.

Fehér Zsófia 

Címke: Kisalföldi ASzC Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás