Hosszas szervezés után szeptember 28-án, egy kellemes, napsütéses napon bonyolítottuk le az idei sport napunkat. Hajduné Zoltán Csenge és Fehér Gábor szervezésével egy feladatsorozaton vettek részt diákjaink. Osztályonként két csapatot kellett alkotni, az egyik része csapatversenyeken, a másik pedig egyéni megmérettetéseken vehetett részt. A csapatokból „kimaradók” sem tétlenkedtek, nekik a feladatok lebonyolításában kellett segédkezniük.

A programot egy tájékoztatóval indítottuk, mely a nap eseményeit mutatta be, majd előadást hallhattak diákjaink az egészséges táplálkozásról, amit közös bemelegítés és torna tett átélhetőbbé. Ezt követően kezdődtek a sorversenyek. A csapatversenyekben összemérhették erejüket: métában, fociban, kendőlopóban, akadályversenyben, számháborúban és kidobóban. Akik az egyéni megmérettetést választották futóversenyen, totóban, airsoft lövészetben és különböző ügyességi játékokban vehettek részt. A versenyszámok végeztével a programok folyamán megszerzett pontokat (osztályonként) összeadtuk, majd ünnepélyes eredményhirdetés keretében kihirdettük, melyik osztály mérkőzhet meg a tanárok csapatával.

A nagy „tanár-diák” mérkőzésre 16 órakor került sor kispályás labdarúgás keretében az iskola tornatermében, ahol minden diák lelkesedéssel izgulta végig a kétszer 20 percet.

 

 

 

 

 

 

A nap végére kellően, de jólesően elfáradt mindenki. Öröm volt látni, hogy diákjaink milyen aktívan vesznek részt a feladatokban és mennyire jól esik számukra a mozgásos tevékenység általi kiszakadás az iskola falai közül.

Köszönjük minden kollégának a segítséget a feladatok lebonyolításában, illetve a diákság részéről a pozitív hozzáállást.

Címke: Kisalföldi ASzC Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás