A Roth Gyula Erdészeti Technikum két diákja eredményesen szerepelt a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári kar által megrendezett TDK-n, a szakközépiskoláknak meghirdetett szekciókban.

A konfereciára a Kisalföldi Szakképzési Centrum valamennyi mezőgazdasági iskolájából érkeztek diákok.
A középiskolások növény- és állattudományi csoportokban mérhették össze felkészültségüket. A kiírás szerint egy 10 perces előadást kellett tartaniuk az általuk választott témában, melyet egy 5 perces vita követett a zsűrivel. A vita során figyelembe vették a tanulók felkészültségét, vitakészségét, tájékozottságát a témában, sőt gyakran azon túl is.
Szalay Barbara (13/CT) környész tanulónk a növénytani szekcióban Vízga(rá)zdálkodás című kiselőadásával különdíjat érdemelt ki. Felkészítője Boros Géza tanár úr.
Mészáros István (13/A) erdész tanuló Élőhely-fejlesztés az apróvadgazdálkodásban című előadása 3. helyet ért. Felkészítője Bálint Gergely tanár úr.
A zsűri mindkét tanuló esetében kiemelte, hogy az előadásaik és felkészültségük már most megüti a felsőoktatásban elvárt követelményeket.

A díjakat, és az okleveleket Hoczek László a Kisalföldi ASzC Főigazgatója, valamint Dr. Zsédely Eszter dékánhelyettes asszony adta át.

A kiváló eredményekhez gratulálunk!

Címke: Kisalföldi ASzC Roth Gyula Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás