Mozgalmas tavaszon van túl a Kisalföldi ASzC Pettkó – Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium, ugyanis idén minden eddiginél több diákunk indult tanulmányi versenyeken, és az eddig megszokott sikerek sem maradtak el!

Különdíjak a XXV. Guba Sándor Emlékversenyen

Március 31-én Kaposváron a XXV. Guba Sándor Emlékversenyen két diákunk Demény Emes (10. A) és Zsámboki Angelika (10. A) képviselte a bábolnai színeket. Mindkét versenyzőt Rásky Péter tanár Úr készítette fel a versenyre. Emes, aki Erdélyből érkezett, ahol Bagzosban családja üzemelteti a Lófő lovasudvart, az erdélyi lovas turizmus lehetőségeit mutatta be. A dolgozat fókuszában a székely ló használhatósága és a változatos erdélyi lovas programok bemutatása állt. Bemutatta, hogy milyen erőfeszítések folynak jelenleg Erdélyben a magyar parlagi ló egyetlen ma is fellelhető leszármazottjának újra feltámasztására, valamint gyakorlati példákkal vázolta ennek a kisló fajtának a használhatóságát a turizmusban.

Zsámboki Angelika nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy bemutassa a legendás bábolnai ötös fogat történetét és a bábolnai lovas és fogatos hagyományokat. A minden eddiginél nagyobb 14 fős mezőnyben végül mindkét versenyzőnk értékes különdíjban részesült.

Sorozatban harmadszor, ismét győzelem az SZKTV-n!

Sokat, nem értek rá pihenni a bábolnai diákok- ezúttal a végzősök- hiszen április 11-14. között került sor a gazda lovász szakmairány országos tanulmányi versenyére Vácon.  Azért is vártuk különösen nagy izgalommal ezt a megmérettetést, mert ez volt a szakma első ilyen, teljesen új rendszerben lebonyolított versenye. Így idén már nem volt szóbeli tételhúzás, helyette a szakmai elméleti tudásukról február 1-én interaktív írásbeli vizsga keretében adtak számot a diákok. Az is újdonság volt, hogy végzősök számarányának megfelelően nagyobb számban kaptak lehetőséget diákjaink, hogy bizonyítsanak. Így februárban egy 8 fős csapattal kelt útra a bábolnai különítmény az interaktív vizsgára Gödöllőre. Közülük végül 4 fő került be az ország legjobb 14 gazda lovász tanulója közé, akik az idén Vácon döntötték el a helyezések sorsát kőkemény gyakorlati projektfeladatok megoldásával. A rendező a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium volt, amelynek Sződliget Floch – pusztai telephelyénrendezték a gyakorlati projekteket.

Az első nap délelőttjén a nyilvános projektfeladatokat kellett bemutatni, amely egy rajtengedély szintű díjlovas és díjhajtó program végrehajtásából állt. A szerencse is közbeszólt, hiszen a versenyzők számot húztak és ez alapján kapták meg a lovakat, fogatokat. A bábolnai 4-ek a 8-10-12-14-es rajtszámmal ugyanazt a két lovat illetve fogatot kapták. A programok befejeztével maradtak hiányérzeteink, úgy gondoltuk sikerülhetett volna jobban is a bemutató, de a verseny már csak ilyen a többieknek sem volt könnyebb.

A nap délutánján a mezőny egyik felének egyéb lovaglás-fogathajtási projekt feladatok, mint pl. kettősfutószárazás, egy hátasló felnyergelése, szerszámismeret volt a feladat. Addig a mezőny másik fele lógondozás – tenyésztés projektfeladatot végzett el, így méretfelvétel, fajta felismerés és jellemzés volt a feladat a diákoknak, majd fordítva. A tanárok és kísérők számára a rendezők méneslátogatást szerveztek Vanyarcon a Lóska Ménesnél.

A második versenynap a portfóliók bemutatásával telt. Ez is egy új elem a vizsgarendszerben, élesben most került kipróbálásra először. Ennek keretében a versenyzők röviden bemutatták azt a tevékenységet, melynek során az iskolában elsajátították a szakmát. Majd egy-egy elemet kiemelve bemutatták saját kutatási vagy egyéb pl. a lókiképzésben szerzett tapasztalataikat. Bábolnai diákjaink témai közt szerepelt az ellés lefolyása, a sportló küllemi bírálata, a csikó belovaglása, illetve a shagya-arab ménvizsgák utóbbi tíz éves eredményeinek összehasonlító vizsgálata. Ez a feladat szintén nem volt nyilvános, így a kísérő tanárok lovaskocsis látogatást tettek a vácrátóti arborétumban, míg diákjaik számot adtak tudásukról. A délután már megszabadulva a vizsga stressztől tanárok-diákok közös kirándulást tettek Alagra a lóverseny tréning telepre.

Másnap az eredményhirdetés igazán izgalmasra sikerült, hiszen az első három versenyző helyezési sorrendjét nem itt tudtuk meg, hanem ápr. 26-án a Szakma Sztár Kiállítás keretében a Hungexpón. A többi helyezés sorrendje viszont eldőlt. Csécsi János 10. Mészáros Blanka 9. Kiss Véda Vénusz 8. helyezést szerzett. Hujacz Judit Laura, viszont bekerült a legjobb három versenyző közé, sőt a legjobb gyakorlati teljesítményt is ő érte el. Ezzel iskolánk immár sorozatban harmadszor lett a legeredményesebb intézmény a lovász, majd gazda – lovász szakmát oktató szakiskolák közül.

A Szakma Sztár kiállítás tétje tehát az volt, hogy ki lesz a nyertes, és ki viheti haza a fődíjat egy nagyértékű Stübben nyerget. A háromtagú bírálóbizottság Fekete Krisztina, Podani Norbert és Tóth Gábor, nagy örömünkre a bábolnai színeket képviselő Hujacz Judit teljesítményét értékelte a legmagasabbra, így övé lett a nyereg, és sorozatban harmadszor álhatott a dobogó legfelső fokán bábolnai lovász tanuló! Második helyen a pápai színekben induló Kardics Emőke végzett, míg harmadik helyezett a Kiskunfélegyházi MEZGÉ diákja Fehér Liliána Anita lett. Külön öröm volt számunkra, hogy ezzel a teljesítménnyel valamennyi diákunk, jóval túllépte a jeles minősítéshez szükséges 71 %-ot, így felszabadultak a vizsgakötelezettség alól! Folytatás jövőre! Vajon sikerül-e sorban 4. alkalommal is győzni?

Címke: Kisalföldi ASzC Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás