Létkérdés volt, hogy a tanműhelyek felszereltségén javítsanak, az agrárszakképzést modernizálják, mert unalmas tanórákkal, elavult gépekkel nem lehet becsábítani a technikumokba a fiatalokat. Márpedig égető szükség van szakemberekre.

3127 7405 DSC 3637

Jó úton halad a hazai szakképzés megújítási folyamata, az agrárszektorban 2020-ban létrehozott agrárszakképzési centrumok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az indulás utáni évben már olyan komoly pályázati lehetőség nyílt, amellyel a korszerű duális képzés megvalósításán dolgozhattak az érintett iskolák a Dunántúlon, ez a projekt (a GINOP-6.2.7-20-2021-00022 jelű) zárult le hivatalosan is – hangzott el szerdán Szombathelyen, az Élelmiszeripari és Földmérési Technikumban megtartott eseményen, ahol azt is hozzátették: az igazi munka még csak most kezdődik.

DSC 3454

Ismertetőjében a házigazda Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója, Hoczek László József arról beszélt: úgy kezdtek hozzá az agrárszakmák oktatásának modernizálását célzó feladathoz, hogy cégekkel, vállalkozásokkal fogtak össze, és velük közösen egy ágazati képzőközpontot hoztak létre. Azokkal kötöttek szövetséget, akik a tanulók leendő munkahelyei lehetnek majd, segítenek a képzésben, a gyakorlati helyeket és a tudásukat adják.

Ugyanakkor komoly munka folyt az iskolákban is, hiszen a régi berögződéseket új szemlélettel kellett felváltani, az intézmények és az oktatók részéről is megújulásra volt szükség. Idővel egyre több szakma kapcsolódott be a centrum munkájába, új tananyagok születtek, bővült az iskolák eszközparkja. Nem is akárhogyan: a legmodernebb berendezéseket tudták most beszerezni egy minisztériumi pályázat révén, így a fiatalok a legkorszerűbb technikával találkoznak már az iskolaévek alatt. Létkérdés volt, hogy a tanműhelyek felszereltségén javítsanak – fogalmazott Hoczek László József.

DSC 3299

A gazdaság fejlődéséhez, amit 2010-ben célul tűzött ki a kormány, elegendő jól képzett szakemberre van szükség – hangsúlyozta dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár az eseményen. Mint mondta, ezért hozták létre a centrumokat és a cégekkel közösen működtetett képzőközpontokat. Komoly összegű, több mint 260 millió forintos fejlesztés valósulhatott meg a projekt révén a térség agráriskoláiban, hangsúlyozta. Kiemelte még az élelmiszeripar fontosságát, mondván, az ország igyekszik önellátóvá válni ezen a téren, ehhez azonban az ágazat szakképzését kell először nagyon komolyan venni.

DSC 3361

Büszke a Szombathely környéki intézményekben folyó munkára a térség országgyűlési képviselője is. Dr. Hende Csaba köszöntőjében azt emelte ki, hogy mennyire fontos megjelennie a legmodernebb technológiáknak, az automatizált berendezéseknek, tulajdonképpen magának a jövőnek az oktatásban. Mind a képzés, mind az eszközpark meghatározó tényezője a fejlődésnek – húzta alá. Azt is hozzátette, az idő bebizonyította, hogy az Agrárminisztérium jó gazdája az agrárszakképzését végző iskoláknak.

Bemutatták a centrum és nyolc gazdasági társaság együttműködésén alapuló Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Ágazati Képzőközpontját is. Az ügyvezető igazgató, Lendvai Ferenc hangsúlyozta az együttműködés jelentőségét. Kitért rá: az általuk kötött munkaszerződésekkel a diákok bruttó 100 ezer forintos jövedelemhez jutnak, ami nagy segítség a családoknak. Az adóvisszatérítésből pedig maguk a képzőközpontok gazdálkodnak, s ezt a forrást forgatják vissza a tanüzemek, műhelyek, gazdaságok fejlesztésébe – hangzott el. A társaság egyébként már most 287 hallgatóval áll szerződésben, és nyáron tovább bővül a kör. Sőt, ősztől 330 fővel számolnak – tudtuk meg.

DSC 3395

Az is kiderült, hogy maguk a tanulók is megbecsülik, értékelik a lehetőséget. A tapasztalat az, hogy az unalmas órákat kerülik, a modern technológiákra, eszközökre viszont nyitottak. Javítja az önbizalmukat, önértékelésüket az is, hogy már fiatalon, tanulmányaik alatt megélhetik a hasznosság, az értékteremtés érzését.

Új hagyomány indult útjára, a házigazda centrum díjakat alapított. Elsőként az Év dolgozója díjat a szombathelyi Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum iskolatitkára, Szabó Klaudia Anett kapta, míg az Év oktatója elismerést Varga Róbert, az Élelmiszeripari és Földmérési Technikum földmérő oktatója vehette át.

DSC 3426

Később a projektzáró esemény résztvevői megtekintették a fejlesztés során beszerzett eszközöket, többek között a sütőipari tanműhely új kemencéjét, tésztakészítő, krémkeverő berendezéseit, a mezőgazdasági területen használt nagygépeket, illetve a vízügyi-környezetvédelmi szakon használatos mikroszkópokat, elemző eszközöket.

DSC 3512

(Forrás: frisss.hu)

Kapcsolódó cikk:

A projekt célja: A szakképzési törvény alapján ágazati képzőközpontként (ÁKK) szeretnénk működtetni a Kisalföld Agrárszakképzési Centrum és több gazdálkodó szervezet által a duális képzőhelyi követelményeknek való együttes megfelelés érdekében történő együttműködés céljából létrehozott nonprofit gazdasági társaságot.

Címke: Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum, Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum Szakképző Iskola és Kollégium

Pin It on Pinterest

Megszakítás