Iskolánk tanulóinak sikeres szereplése az Euroregionális Kenyérfesztiválon Győrben A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata idén 19. alkalommal rendezte meg az EUROREGIONÁLIS KENYÉRFESZTIVÁL ÉS KÉZMŰVES TALÁLKOZÓT. A...
A Roth Gyula Erdészeti Technikumban több mint másfél évtizedre visszanyúló hagyománya van a Balekhétnek, amely a 9. évfolyam indító hete. Diákjaink többsége vidékről érkezik, így ezen a nyitó héten nem rögtön az oktatással kezdenek, hanem oldottabb körülmények...
Szeptember 1-jén Seregélyesen a KASzC Eötvös József Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium is megnyitotta kapuit a diákok előtt. A tanévnyitó ünnepségen a Centrum képviseletében vendégünk volt Szabó László Gábor kancellár úr. Varsányiné Kozma Judit igazgató évindító...
A gazdák társadalmi megbecsültsége ma sokkal nagyobb, mint a járvány előtt – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Sopronban, az agrárszakképző intézmények országos tanévnyitóján. A tárcavezető szerint ezt tükrözi az is, hogy folyamatosan nő az érdeklődés az...
Bár az új szakképzési rendszer első évét megnehezítette a járványhelyzet, mégis sikerrel vette az akadályt – közölte az innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón hétfőn Csongrádon. Palkovics László a csongrádi Szentháromság téren...